A Tapolcai
Általános Iskola általános igazgatóhelyettesével, Baksa Júlia nénivel
készítettünk interjút.
-
Kérem, meséljen röviden eddigi életpályájáról!
-
Körmenden születtem, itt jártam iskolába, zeneiskolába is, ahol 6 évig
hegedültem. Középiskolai tanulmányaimat a kőszegi Jurisich
Gimnáziumban folytattam, ott érettségiztem. A tanárképzőt Szegeden végeztem.
Ezután az Őrségben tanítottam 2 évig egy nagy körzeti iskolában, majd Tapolcára
kerültem a Batsányi Iskola elődjébe, az akkori 3-as sz. Általános Iskolába.
-
Milyen tantárgyakat tanít?
-
Biológiát, technikát.
-
Amikor gyerek volt milyen osztályba járt?
-
Az általános iskolában a mostani normál tantervhez hasonló tantervű osztályba
jártam. Nagyon kedves emlékeim fűződnek egykori osztálytársaimhoz és a
tanáraimhoz is.
-
Volt-e rosszaságért beírása?
-
Nem, soha! Mindig példást kaptam magatartásból. Azt hiszem a szüleim is nagyon
rossz néven vettek volna egy rosszaság miatti beírást.
-
Jó tanuló volt?
-
Igen, az általános iskolában végig kitűnő voltam. A középiskolában és a
főiskolán már akadt néhány négyes a bizonyítványomban, de összességében jó
bizonyítványok voltak ezek is.
-
Mi szeretett volna lenni gyermekkorában?
-
Mióta csak az eszemet tudom, mindig tanár szerettem volna lenni. Egy rövid
ideig még a középiskola ideje alatt- nagyon tetszett az aneszteziológus munkája
is, de igazán komolyan a tanári pályára készültem.
-
Milyen egy ilyen nagy iskola igazgatóhelyettesének lenni?
-
Ez a munka elég sok szervezési és adminisztrációs tevékenységgel jár. Kevesebb
időt tölthetek tanítással, közvetlenül a gyermekekkel
való foglalkozással. Bevallom ,ez bizony hiányzik, de
amikor lehetőségem van rá, igyekszem pótolni.
-
Szeret itt dolgozni?
-
Igen.
-
Miért döntött úgy, hogy tanár lesz?
-
A tágabb családunkban sok a pedagógus, így ez az indíttatás a családból jött.
Ezen kívül sok remek tanár tanított, az általános iskolai matematika tanárnőm
gyermekkoromban a példaképem is volt.
-
Mi a kedvenc időtöltése?
-
Kevés a szabadidőm, de ha tehetem, szívesen utazom, kirándulok.
- Szeret
olvasni? Van rá ideje?
-
Igen, szeretek olvasni, de nem jut rá annyi időm, amennyit szeretnék. Azért
szinte minden este olvasok lefekvés előtt.
-
Melyik a kedvenc filmje?
-
Nagyon szeretem a természetfilmeket, az úti filmeket. Szeretem a magyar
filmeket is, sok remek regényfeldolgozás a kedvenceim között van. Nincs tehát
egyetlen kedvenc filmem, de vannak olyanok, amelyeket ha például vetít a
televízió, akár századszor is megnézem.
-
Milyen zenét hallgat szívesen?
-
Szeretem a dallamos, inkább lágy hangzású zenét, lehet az
komolyzene, népzene, könnyűzene. Nem szeretem a dübörgő, gépies zenét.
-
Ki a kedvenc költője? Melyik a kedvenc verse?
-
Nincs egyetlen kedvencem, sem költőből, sem versből. Azok közül, akikről ti is
tanultok, nagyon kedvelem József Attila és Babits Mihály verseit.
-
Melyik a kedvenc állata?
-
A sok kedvenc közül a bengáli tigrist és a zebrákat említem, mivel nagyon
tetszik a csíkos rajzolatuk, elsősorban a fejrészükön. Szerintem gyönyörű szép
mindkettő.
-
Végezetül megosztaná velünk életfilozófiáját?
-
Nem tudok nagy ívű gondolatokat mondani. Ilyen egyszerű dolgokat tartok én
fontosnak mai életünkben, mint pl. tisztesség, jóság, szeretet, türelem,
szerénység, tisztelet? Ha ezek jelen vannak mindennapjainkban, akkor talán
egyszerűbb és boldogabb az életünk.
Pupos Lili 4.z..