Közelebbről, arról van szó, hogy azok a tíz év körüli gyermekek, akik már legalább három éve valamilyen hangszeren játszanak, nem csak a hangok megkülönböztetésben és az ujjmozgások finomságában teljesítenek jobban, mint nem zenélő társaik. 

Meglepő módon a szóbeli kifejezés képességét és a vizuális mintafelismerési képességet mérő teszt-eredményeik is felülmúlják a többiekét, akik nem játszanak három éve, rendszeresen hangszeren. A kutatásba 41 nyolc és tizenegy év közötti gyermeket vontak be, akik zongorázni vagy vonós hangszeren játszani tanultak, legalább három éve. Őket hasonlították 18 olyan gyermekhez, akik nem tanultak zenélni. A gyermekek mindkét csoportjának volt hetente 30–40 perces általános zeneórája az iskolában, de a hangszeren játszani tanulók emellett magánórákat is vettek, átlagosan heti 45 percben, és az otthoni gyakorlásra is fordítottak időt. Abban nincs semmi meglepő, hogy a 'kis muzsikusok' jobban teljesítették az olyan teszteket, amelyek kifejezetten a zenei képességhez kötődtek (hangfelismerés, ujjmozgás finomsága), annál inkább felkeltette a kutatók figyelmét, hogy jobban teljesítettek két olyan területen, amelynek ránézésre semmi köze a zenéhez: a verbális képességet mérő (szókincs IQ teszt) és vizuális mintázat kitöltő tesztben (Raven-féle Progresszív Mátrix). Kitűnt, hogy minél hosszabb ideje és minél intenzívebben gyakorolt egy gyerek a választott hangszerén, annál jobb eredményt ért el ezeken a teszteken. 
Ezek szerint a hangszeren való játék elsajátítása több előnnyel jár, mint amit a zenetanulástól közvetlenül elvárunk. Sőt, mi több, kutatásokat sürgetnek a Harvard érintett kutatói az oki összefüggés vizsgálatára: a hangszeren való játék, a gyakorlás sűrűsége és a gondolkodás fejlődése között.